Nyitóoldal
 

A Guinness Rekord méretű képről

ÖSSZEÁLLT A VILÁG LEGNAGYOBB KÉZZEL FESTETT KÉPE

3.500 lakos 100.000 érintése 1.800 négyzetméteren a „Tegyünk együtt a gyermekekért” programban

Budapest, 2006. június 16. - Több, mint 100.000 kézlenyomat volt látható a világ legnagyobb kézzel festett, 1.800 négyzetméteres képén, amely 5 magyar város több mint 3.500 lakosának összefogásával készült el a Tegyünk együtt a Gyermekekért programban. Az összefogás Guinness rekordja a Létrehozó által indított, daganatos beteg gyermekek rehabilitációját támogató program keretében dőlt meg. A kézzel festés, amely egyben az első hazai szociális célú rekordkísérlet is, azt az összefogást szimbolizálja, amely egy daganatos beteg gyermek gyógyításához és rehabilitációjához az orvosok, a szülők, a pedagógusok, a vállalati és kormányzati szféra részéről szükséges. A világ legnagyobb kézzel festett képe Varga Krisztina, 10 éves sármelléki kislány rajza alapján készült el. Krisztina rajza lett ugyanis a győztes képe annak a pályázatnak, amelyet a Létrehozó „Legszebb álmom” címmel írt ki daganatos beteg gyermekek számára. A Létrehozó célkitűzése az, hogy a TEGY program, amelyet a vállalat Magyarország első szociális márkájának bevezetésével támogat, egy egész évben futó nagyszabású szociális társadalmi mozgalommá váljon. A TEGY program médiatámogatói a TV2 és a Danubius Rádió.

Egy daganatos beteg kisgyermek felépülése 9-10 hónapig tart, azonban a gyermekek rehabilitációja, a mentális és fizikai stressz hatásainak feloldása akár 5-7 évig is eltarthat. Ez a folyamat nagyon sok „segítő kezet”, erőfeszítést, lelki energiát és kitartást igényel mindenkitől, aki azért dolgozik, hogy a Magyarországon valamilyen tumoros megbetegedéssel kezelt közel 2.000 kisgyermek meggyógyuljon. A beteg gyermekek gyógyulásához számos „segítő kézre”, köztük a szülők, az orvosok, a nővérek, a tanárok, a terapeuták, az egészségügyi intézmények valamint a civil és a kormányzati szféra segítségére és összefogására van szükség. Ezt az összefogást és szándékot szimbolizálandó, a Létrehozó hazánk első szociális célú rekordjának felállításával, a világ legnagyobb kézzel festett képének elkészítésére invitálta a magyar társadalmat.

A Danone a TEGY program keretében még áprilisban, a „Legszebb álmom” elnevezéssel rajzpályázatot hirdetett daganatos beteg gyermekeknek. A pályázatot Varga Krisztina 10 éves sármelléki kislány nyerte meg. Krisztina rajzát felnagyították, színek helyén pedig halvány vonalak jelzik, hogy milyen színeknek kell a helyükre kerülniük. Az 1.800 négyzetméteres rajzot 5 részre, egyenként 360 négyzetméteres darabokra osztották, így a világ legnagyobb kézzel festett képét 5 magyar város lakosai festhették ki a saját kezükkel. A május 4-én indult idei „Tegyünk együtt a gyermekekért” program keretében Debrecen és Szombathely lakosai május 27-én, Pécs és Szeged lakosai pedig június 3-án, képenként kb. 15.000 tenyérlenyomattal festették ki az óriás műalkotás rájuk eső hányadát.

„Mindenki kézlenyomatát adta, akit megérintett a daganatos beteg gyermekek sorsa. A kézlenyomatokkal nemcsak a világ legnagyobb kézzel festett képe színesedett, de a beteg gyermekeket támogatók köre is bővült.„ -mondta Cécile Cellier, a Létrehozó ügyvezető igazgatója. „Minden egyes érintés, minden kézlenyomat hitet tett e nemes ügy mellett, ezzel nem csak Guinness Rekordot, de a társadalmi szolidaritás rekordját is felállítottuk.” - tette hozzá az igazgató.

A világ legnagyobb kézzel festett képének utolsó 360 négyzetméteres darabját több mint 1.300 budapesti lakos színezte ki június 10-én Budapesten, a Városligetben. Természetesen ez a képrészlet is összefogással nyerte el végső formáját, hiszen az óriás képet, az azt rajzoló Varga Krisztinával együtt színezte ki Dr. Demszky Gábor Főpolgármester Úr, Cécile Cellier, a Létrehozó ügyvezetője, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat orvosai és munkatársai valamint a TEGY programot támogató hírességek, köztük Vitray Tamás, Szentpéteri Csilla, Csisztu Zsuzsa, Egerszegi Krisztina, Zséda (Zsédenyi Adrienn), Patkó Béla, azaz KIKI, Várkonyi Attila, azaz DJ Dominique.

„A daganatos beteg gyermekek helyzetét akkor érthetjük meg igazán, ha önmagunk is teszünk valamit annak segítésére. Ez a kezdeményezés úgy teremt összefogást a társadalom különböző rétegei, a lakosság, a vállalati szféra és a kormányzat között, hogy középpontjában mindvégig a daganatos beteg gyermekek állnak.” - mondta Prof. Dr. Schuler Dezső, Professzor Emeritus, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tiszteletbeli elnöke. „Krisztina alkotása önmagában csak egy rajz lenne, de összesen 70.000 tenyérlenyomattal kiszínezve maga az összefogás Guinness Rekordja.” - tette hozzá a Professzor.

Az elmúlt 4 év során a TEGY program keretében a Létrehozó több mint 124 millió forinttal támogatta a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatot. A támogatásból a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat 10 gyermekonkológiai és rehabilitációs központja számos infúziós pumpát és betegfigyelő monitort vásárolt, járóbeteg ellátásának higiénés körülményeit fejlesztette, mindemellett pedig minden évben megrendezésre kerültek olyan, úgynevezett rehabilitációs események, amelyeken a gyermekek szüleikkel együtt játszhattak, és programokon vehettek részt.

Idén a Létrehozó május 15-től forgalmazza Magyarország első szociális márkáját, a TEGY Rudit, melynek teljes hasznát a daganatos beteg gyermekek rehabilitációjára fordítja és minden egyes eladott termék után 3 forintot adományoz erre a jótékony célra. A vállalat ezzel párhuzamosan egy országos, de regionálisan értékelt egyedülálló szociális szolidaritási versenyt hirdet, mely lehetővé teszi az onkológiai központtal rendelkező régiók számára azt, hogy saját régiójuk számára gyűjtsenek. A verseny és ennek eredményei nyilvánosak, és azt az érdeklődők figyelemmel kísérhetik a TEGY weboldalán. (A weboldal címe: www. tegy.hu.) A TEGY programban eddig már 2.538.345 forint gyűlt össze.

A „Tegyünk együtt a gyermekekért” program kedvezményezettjei a Semmelweis Egyetem I. és II. számú Gyermekklinikája, a Madarász utcai Gyermekkórház, a Heim Pál Gyermekkórház, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikája, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikája, a Miskolci B-A-Z Megyei Kórház onkológiai központja, a Szegedi Tudományegyetem onkológiai központja, a Szombathelyi Vas Megyei Kórház onkológia osztálya valamint a bakonyszücsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona.

Miután az 1.800 négyzetméteres kézzel festette műalkotást a Guinness Record's hitelesítette, a Létrehozó a képet egy négyzetméteres darabokra osztva, jótékonysági céllal elárverezi, illetve karitatív célú kezdeményezésekre ajánlja fel.

További információ kérhető:

Kiss Beáta Piskóti Attila
Létrehozó Premier Kommunikációs Iroda
Tel.: 4322-800 Tel.: 483-1860, 30-280-0615

Guinness Rekord lett Krisztina álmából

A debreceni Érintés napja eseményről

A szombathelyi Érintés napja eseményről

A pécsi Érintés napja eseményről

A szegedi Érintés napja eseményről

A budapesti Érintés napja eseményről

A TEGY program nyitó eseményéről

 

Gyermekeink jövőjéhez nagymértékben hozzájárulhat a klímasemlegesség is. A napelem egy remek választás akkor, ha magunknak szeretnénk megtermelni a szükséges energiát otthonunk ellátására.