menu footer
tegy content head

Hírek, események

2006.
A budapesti Érintés napja eseményről
ÉRINTÉS NAPJA: MEGDŐLT AZ ÖSSZEFOGÁS GUINNESS REKORDJA

70.000 érintés, 1.800 négyzetméter: Budapesten készült el a világ legnagyobb kézzel festett képe
Az összefogás Guinness rekordja dől meg Budapesten a Létrehozó által indított „Tegyünk együtt a gyermekekért” (TEGY) program keretében. A daganatos gyermekeket immár 5. éve és eddig 124 millió forinttal támogató kezdeményezés keretében a világ legnagyobb, 1.800 négyzetméter alapterületű kézzel festett képe készült el szombaton 5 magyar város, Debrecen, Szeged, Pécs, Szombathely és most Budapest lakosainak bevonásával. A kézzel festés, amely egyben az első hazai szociális célú rekordkísérlet is, azt az összefogást szimbolizálja, amely egy daganatos beteg gyermek gyógyításához és rehabilitációjához az orvosok, a szülők, a pedagógusok, a vállalati és kormányzati szféra részéről szükséges. A világ legnagyobb kézzel festett képe Varga Krisztina, 10 éves sármelléki kislány rajza alapján készült el. Krisztina rajza lett ugyanis a győztes képe annak a pályázatnak, amelyet a Létrehozó „Legszebb álmom” címmel írt ki daganatos beteg gyermekek számára. A Létrehozó célkitűzése az, hogy a TEGY program, amelyet a vállalat Magyarország első szociális márkájának bevezetésével támogat, egy egész évben futó nagyszabású szociális társadalmi mozgalommá váljon. A TEGY program médiatámogatói a TV2 és a Danubius Rádió.

Egy daganatos beteg kisgyermek felépülése 9-10 hónapig tart, azonban a gyermekek rehabilitációja, a mentális és fizikai stressz hatásainak feloldása akár 5-7 évig is eltarthat. Ez a folyamat nagyon sok „segítő kezet”, erőfeszítést, lelki energiát és kitartást igényel mindenkitől, aki azért dolgozik, hogy a Magyarországon valamilyen tumoros megbetegedéssel kezelt közel 2.000 kisgyermek meggyógyuljon. A beteg gyermekek gyógyulásához számos „segítő kézre”, köztük a szülők, az orvosok, a nővérek, a tanárok, a terapeuták, az egészségügyi intézmények valamint a civil és a kormányzati szféra segítségére és összefogására van szükség. Ezt az összefogást és szándékot szimbolizálandó, a Létrehozó hazánk első szociális célú rekordjának felállításával, a világ legnagyobb kézzel festett képének elkészítésére invitálta a magyar társadalmat.
Az elmúlt 4 év során a TEGY program keretében a Létrehozó több mint 124 millió forinttal támogatta a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatot. A támogatásból a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat 10 gyermekonkológiai és rehabilitációs központja számos infúziós pumpát és betegfigyelő monitort vásárolt, járóbeteg ellátásának higiénés körülményeit fejlesztette, mindemellett pedig minden évben megrendezésre kerültek olyan, úgynevezett rehabilitációs események, amelyeken a gyermekek szüleikkel együtt játszhattak, és programokon vehettek részt.

Idén a Létrehozó május 15-től forgalmazza Magyarország első szociális márkáját, a TEGY Rudit, melynek teljes hasznát a daganatos beteg gyermekek rehabilitációjára fordítja és minden egyes eladott termék után 3 forintot adományoz erre a jótékony célra. A vállalat ezzel párhuzamosan egy országos, de regionálisan értékelt egyedülálló szociális szolidaritási versenyt hirdet, mely lehetővé teszi az onkológiai központtal rendelkező régiók számára azt, hogy saját régiójuk számára gyűjtsenek. A verseny és ennek eredményei nyilvánosak, és azt az érdeklődők figyelemmel kísérhetik a TEGY weboldalán. (A weboldal címe: www. tegy.hu.) A TEGY programban eddig már 2.538.345 forint gyűlt össze.

A „Tegyünk együtt a gyermekekért” program kedvezményezettjei a Semmelweis Egyetem I. és II. számú Gyermekklinikája, a Madarász utcai Gyermekkórház, a Heim Pál Gyermekkórház, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikája, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikája, a Miskolci B-A-Z Megyei Kórház onkológiai központja, a Szegedi Tudományegyetem onkológiai központja, a Szombathelyi Vas Megyei Kórház onkológia osztálya valamint a bakonyszücsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona.
Miután az 1.800 négyzetméteres kézzel festette műalkotást a Guinness Record's hitelesítette, a Létrehozó a képet egy négyzetméteres darabokra osztva, jótékonysági céllal elárverezi, illetve karitatív célú kezdeményezésekre ajánlja fel.

További információ kérhető:

Kiss Beáta
Létrehozó
Tel.: 4322-800

Piskóti Attila
Premier Kommunikációs Iroda
Tel.: 483-1860, 30-280-0615






vissza
counter
00000011
counter

Gyermekeink jövőjéhez nagymértékben hozzájárulhat a klímasemlegesség is. A napelem egy remek választás akkor, ha magunknak szeretnénk megtermelni a szükséges energiát otthonunk ellátására.