Hírek, események
| 1999 |
8 millió Ft |
| 2000 |
10 millió Ft |
| 2001 |
13 millió Ft |
| 2002 |
23,3 millió Ft |
| 2003 |
28,1 millió Ft |
| 2004 |
37,6 millió Ft |
| 2005 |
35 millió Ft |
| 2006 |
35 millió Ft |
| 2007 |
31,8 millió Ft |
| 2008 |
18 millió Ft |
| 2009 |
18 millió Ft |
| összesen: 257,8 millió Ft |
|
2010. 08. 23.
Budapest, 2010. augusztus 19. – Befejeződött a 2010. évi „Tegyünk Együtt a Gyermekekért“ program, amelynek keretében összesen 18.482.473 forint gyűlt össze. A „Tegyünk együtt a Gyermekekért“ program révén a Danone Kft. immár 9 éve segíti a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és egészséges klinikai táplálkozását. A kezdeményezés keretében, az idei támogatással együtt, eddig erre a célra összesen 245 millió forint gyűlt össze. Az idei támogatást egy, a TV2-vel közösen szervezett nagyszabású jótékonysági TV Gálaműsor keretében adta át a Danone Kft., az Országos Szövetség a Leukémiás és Daganatos Gyermekekért Egyesületnek, amelyen keresztül a bakonybéli Oktatási Centrum felépítését támogatja. A vállalat támogatása mellett, a jótékonysági TV Gála során tett nézői felajánlások egyrészt a daganatos beteg gyermekek rehabilitációjának elősegítésére, másrészt pedig a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tagintézményeinek korszerűsítésére és a klinikai táplálkozási program megvalósítására kerülnek felhasználásra. A TV Gála keretében, többek között Schell Judit színművésznő, Szinetár Dóra színművésznő, Für Anikó színművésznő, Szentpéteri Csilla zongoraművész, Koós János énekes, Beleznay Endre színművész és Kiss Balázs kalapácsvető olimpiai bajnok ösztönzi majd adakozásra a nézőket, a műsorban pedig fellép Tóth Gabi, Jamie Winchester, Caramel, Zolee és a KGB és a Budapest Bár.

|
|
2010. 08. 19.
DANONE - TV2 ADOMÁNYGYŰJTŐ ÉS ADOMÁNYT ÁTADÓ JÓTÉKONYSÁGI GÁLAMŰSOR
Az idei „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program 2010. augusztus 19-én este a Millenárison egy jótékonysági TV Gálaműsorral zárul, amelyet a tévénézők a TV2 csatornán 21:20-tól élőben nézhetnek meg.
A Gálaműsor keretében a Danone Kft. átadja a 2010. évi „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” programban összegyűlt támogatást az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért Egyesület számára. A támogatás az idén a Bakonybélben létrehozandó Oktatási Centrum felépítését segíti.
A TV gála népszerű műsorvezetői, Gombos Edina és Kovács Áron mutatják be a hazai gyermekonkológia helyzetét, az immár 12 éve futó „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” programot, érintett gyermekeket és történeteiket, olyan elismert magyar híres emberek társaságában, mint: Schell Judit színművésznő, Szinetár Dóra színművésznő, Für Anikó színművésznő, Szentpéteri Csilla zongoraművész, Koós János énekes, Beleznay Endre színművész, Kiss Balázs kalapácsvető olimpiai bajnok.
Emellett a jótékonysági TV Gála során tett nézői támogatási felajánlások részben a daganatos beteg gyermekek rehabilitációjának elősegítésére, részben a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tagintézményeinek korszerűsítésére és a klinikai táplálkozási program megvalósítására kerülnek felhasználásra. A nézők a műsor ideje alatt 06-1-460-1234 telefonszámon tehetik meg felajánlásaikat, illetve a szám a műsort követően szeptember 5-ig él.

|
|
2010. 08. 18.
Budapest, 2010. augusztus 18. – Tóth Gabi és Caramel megasztárok személyes és dedikált ajándékaikkal lepték meg a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika gyermekonkológiai osztályán kezelt daganatos beteg gyerekeket a Danone Kft. „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” társadalmi célú támogató program keretében. Az immár 9. éve megrendezett program ideje alatt idén július 5. és augusztus 15. között értékesített „Könnyű és Finom” termékek árából a Danone Kft. 1 forintot ajánlott fel a daganatos beteg gyermekek rehabilitációja és egészséges klinikai táplálkozása támogatása céljából. A programban az idén 18.482.473 forint gyűlt össze, amely révén a mintegy 2.000 daganatos kisgyermek kezelését és utógondozását végző 9 magyarországi onkológiai és rehabilitációs központ orvosainak munkáját segítő kezdeményezés idén a bakonybéli Rehabilitációs és Oktatási Centrum felépítését támogatja. A rehabilitációs központként is működő intézményben gyerekek és szüleik pszichológusok segítségével dolgozhatják fel a daganatos betegségek okozta lelki traumát és kaphatnak táplálkozási tanácsokat. Az országos hatáskörű centrum építési munkálatait, amelynek költsége 150-200 millió forint lesz, várhatóan két éven belül, 2012-re fejezik be.

|
|
2010. 08. 11.
Budapest, 2010. augusztus 12. – Szentpéteri Csilla zongoraművész, a „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program tiszteletbeli nagykövete Várkonyi Andrea televíziós műsorvezető társaságában személyes és dedikált ajándékokkal lepte meg a Szent László Kórház Gyermekhematológiai- és Őssejt-transzplantációs Osztályán kezelt daganatos beteg gyerekeket a Danone Kft. társadalmi célú támogató programjának keretében. Az idén július 5. és augusztus 15. között megrendezett társadalmi célú támogató programban – amely immár 9 éve segíti a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és egészséges klinikai táplálkozását – eddig már 16.744.658 forint gyűlt össze. A kezdeményezés, amely az elmúlt 9 év során összesen 227 millió forinttal segítette a mintegy 2.000 daganatos kisgyermek kezelését és utógondozását végző 9 magyarországi onkológiai és rehabilitációs központ orvosainak munkáját, idén a bakonybéli Rehabilitációs és Oktatási Centrum felépítését támogatja. Az országos hatáskörű centrum építési munkálatait, amelynek költsége 150-200 millió forint lesz, várhatóan két éven belül, 2012-re fejezik be. A rehabilitációs központként is működő intézményben gyerekek és szüleik pszichológusok segítségével dolgozhatják fel a daganatos betegségek okozta lelki traumát és kaphatnak táplálkozási tanácsokat.

|
|
2010. 07. 26.
Budapest, 2010. július 26. - Erdei Zsolt, a WBC cirkálósúlyú világbajnoka és Talmácsi Gábor MOTO GP világbajnok, Csisztu Zsuzsa, a „Tegyünk Együtt a Gyermekekért „program nagykövete társaságában, a Danone Kft. társadalmi célú támogató programjának keretében tett látogatást a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán, hogy világszerte ismert sportolóink dedikált ajándékaikkal lepjék meg a klinikán kezelt daganatos beteg gyerekeket. Az elmúlt 9 év során, a „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” társadalmi célú támogató program összesen 227 millió forinttal támogatta a Magyarországon daganatos és leukémiás betegséggel kezelt vagy utókezelt mintegy 2.000 kisgyermek rehabilitációját és egészséges klinikai táplálkozását. A program az idén egy országos hatáskörű Rehabilitációs és Oktatási Centrum létesítését segíti Bakonybélben. A 150 négyzetméteres létesítmény építési munkálatait, amelynek költsége 150-200 millió forint lesz, várhatóan 2012-re fejezik be. A rehabilitációs központként is működő intézményben a gyerekek és szüleik pszichológusok segítségével dolgozhatják fel a daganatos betegségek okozta lelki traumát, és táplálkozási tanácsokat is kaphatnak.

|
|
2010. 07. 19.
Budapest, 2010. július 19. – Eddig már 6.053.539 forint gyűlt össze a „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” programban, amely az idén a bakonybéli Oktatási Centrum felépítését támogatja. Az idén július 5. és augusztus 15. között megrendezett társadalmi célú támogató program immár 9 éve segíti anyagilag a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és egészséges klinikai táplálkozását. Az Országos Szövetség a Leukémiás és Daganatos Gyermekekért által felépítendő Oktatási Centrum várhatóan 2 éven belül készül majd el, mintegy 150-200 millió forintos ráfordítással. Az új létesítmény egy turnusban 25-30 daganatos beteg kisgyermek és családja számára nyújt majd lelki gondozást és terápiát, mindemellett pedig egységes szakmai irányelvek és protokollok szerinti gyermekonkológus szakember, terapeuta valamint nővérképzést is folytat majd. Az Oktatási Centrum felépítése teljes egészében a civil és a vállalati szféra összefogásával valósul meg, amelyet jól mutat a Danone Kft. idei támogatása is. A vállalat ugyanis, a július 5-én kezdődött "Tegyünk Együtt a Gyermekekért" program keretében összegyűlt támogatást az Oktatási Centrum létrehozására ajánlotta fel. Az itt folyó szakmai munka révén, az új létesítmény a Magyarországon daganatos betegségekkel kezelt vagy utókezelt mintegy 2.000 gyermekek egészséges társaik közé történő visszailleszkedését, valamint egészséges klinikai és otthoni táplálkozását segíti majd.

|
|
2010. 07. 05.
Oktatási Centrum épül Bakonybélben a Danone Kft. támogatásával
Budapest, 2010. július 05. - A bakonybéli Oktatási Centrum felépítését támogatja az idén "Tegyünk együtt a Gyermekekért" program, amely immár 9 éve segíti anyagilag a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és egészséges klinikai táplálkozását. Az Országos Szövetség a Leukémiás és Daganatos Gyermekekért által felépítendő Oktatási Centrum várhatóan 2 éven belül készül majd el, mintegy 150-200 millió forintos ráfordítással. Az új létesítmény egy turnusban 25-30 daganatos beteg kisgyermek és családja számára nyújt majd lelki gondozást és terápiát, mindemellett pedig egységes szakmai irányelvek és protokollok szerinti gyermekonkológus szakember, terapeuta valamint nővérképzést is folytat majd. Az Oktatási Centrum felépítése teljes egészében a civil és a vállalati szféra összefogásával valósul meg, amelyet jól mutat a Danone Kft. idei támogatása is. A vállalat ugyanis, a ma kezdődő "Tegyünk Együtt a Gyermekekért" program keretében összegyűlt támogatást az Oktatási Centrum létrehozására ajánlotta fel. Az itt folyó szakmai munka révén, az új létesítmény a Magyarországon daganatos betegségekkel kezelt vagy utókezelt mintegy 2.000 gyermekek egészséges társaik közé történő visszailleszkedését, valamint egészséges klinikai és otthoni táplálkozását segíti majd.

|
|
2009. 09. 23.
Oktatási Centrum építését segíti a 2009. évi TEGY programban összegyűlt 18 millió forinttal a Danone
Budapest, 2009. szeptember 22. – Rendhagyó színdarabbal, egy daganatos beteg gyermekek személyes történeteiből írt és színpadra állított mesejáték bemutatójával ért véget a 2009. évi „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program. A mesejátékot a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat által kezelt, mintegy 2.500 daganatos kisgyermek számára kiírt pályázatra beérkezett legjobb mesék felhasználásával, Almássy Bettina rendezésében a Maskara Társulat színészei állították színpadra. A mesejáték különlegessége az, hogy annak zenei aláfestését Szentpéteri Csilla zongoraművész, a TEGY program Nagykövete játszotta, a gyermekek körében is népszerű Mikó István színművész pedig a hangját kölcsönözte hozzá. Az „ősbemutatón” daganatos beteg gyermekek és kortársaik, valamint a gyermekek szülei és orvosai tekinthették meg a különleges mesejátékot. Az esemény keretében adta át a Danone Kft. az idei „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” programban összegyűlt 18 millió forint támogatást a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat képviselőinek. A támogatás felhasználásával a Hálózat tagintézményei egy Oktatási Centrumot hoznak majd létre Bakonybélben. A centrum a gyermekonkológus szakemberek és a szülők egységes szakmai irányelvek és protokollok szerinti képzését fogja ellátni nemcsak a gyermek daganatos betegségek, de a beteg gyermekek kiegyensúlyozott klinikai táplálása terén is.
Bár a daganatos gyermekek gyógyulási aránya 70-80%, Magyarországon tízből három gyermek még mindig e betegségek áldozatául esik. A gyermekkori daganatos megbetegedések gyakorisága világszerte növekszik. Magyarországon az orvosok hozzávetőleg 250-300 új beteget regisztrálnak minden évben, így hazánkban jelenleg is mintegy 2.500 gyermek szenved valamilyen daganatos betegségben, leggyakrabban leukémiában vagy az agydaganat valamely formájában.
Az idén, az immár 11. éve megrendezésre kerülő „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program keretében a Danone Kft. számukra, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tagintézményeiben kezelt vagy utókezelt gyermekek számára írt ki mesepályázatot „Mesés Gyógyulás” címmel. A mesepályázatra a gyermekek személyes gyógyulás-történetüket küldték be.
A beérkezett, megható történetekből Almássy Bettina írt egy szöveget, amelyet a Maskara Társulat fiatal színészei keltettek életre. A mesejáték a nyíregyházi Szabó Alexandra „A meggyógyult királylány”c., a székesfehérvári Kéri Vivien „Törött tükör, avagy három a magyar igazság, egy a ráadás” c. valamint a dombóvári Korsós Bettina, „Mesés gyógyulás” c. írásának felhasználásával készült el.
A mesében Anna, egy beteg kislány története tárul a nézők elé. Anna mesebeli tündérek, segítőkész orvosok, szülei és testvérei segítségével vívja meg harcát a betegséget megszemélyesítő pöfeteg galócák ellen. A mese története egészen Anna betegségének baljós felismerésétől, a számtalan fájdalmas, ámde szükségszerű kezelésen át, örömteli gyógyulásáig ível, a gyermekek által felismerhető és befogadható szimbólumok és szereplők megszemélyesítésével.
A mesejáték különlegessége az, hogy annak zenei aláfestését Szentpéteri Csilla zongoraművésznő, a TEGY program Tiszteletbeli Nagykövete és zenekara játszotta, illetve készítette el és hallható benne Mikó István színművész, a gyermekek által közkedvelt számos mesefigura szinkronhangja is.
A mesejáték bemutatóján a Danone Kft. átadta a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára az idei „Tegyünk Együtt a Gyemekekért” program keretében összegyűjtött támogatást is. A június 29. és augusztus 9. között eladott Könnyű és Finom termékei árából 1 forintot felajánlva, a Danone Kft. az idén 18 millió forintot gyűjtött össze és fordít nemes célra.
„Nagy öröm számunkra a TEGY program immár több, mint egy évtizedes töretlen sikere és kedvező fogadtatása. Külön örülünk annak, hogy az összegyűjtött támogatás – amely minden évben programunk sikerének egyik fokmérője – a válság kedvezőtlen hatásai ellenére sem csökkent, így az idén 18 millió forinttal segíthetjük a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és kiegyensúlyozott klinikai táplálkozását, javítva ezzel életminőségüket, mind a kezelések alatt, mind pedig azt követően” – mondta Kiss Beáta, a Danone Kft. vállalati külső kapcsolatok igazgatója.
A támogatást a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat szakemberei a Bakonybélben felépítendő Oktatási Centrumra kívánják fordítani. A centrum a gyermekonkológus szakemberek és a szülők egységes szakmai irányelvek és protokollok szerinti képzését hivatott majd ellátni mind a daganatos betegségek kezelése, mind pedig a beteg gyermekek kiegyensúlyozott klinikai táplálása terén is.
„Az elmúlt években megteremtettük a gyermekek megfelelő klinikai táplálkozásának szakmai alapjait, célunk most az, hogy ezeket az alapokat és szakmai protokollokat a Gyermekonkológiai Hálózat egészében bevezessük és meghonosítsuk. Ennek a munkának alkotja majd a szakmai központját az az Oktatási Centrum, amelynek létrejöttéhez értékes támogatásával a Danone Kft. is hozzájárul” – mondta Dr. Kiss Csongor Professzor, a Magyar Gyermekorvos Társaság Gyermekonkológiai- és hematológiai Szekciójának elnöke.
A Danone Kft. kezdeményezésére, a „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program részeként, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tavaly egy átfogó Klinikai Táplálkozási Programot indított útjára. A program keretében, a 9 magyarországi gyermekonkológiai és rehabilitációs központ, a daganatos beteg gyermekek egyedi táplálkozási igényeinek megfelelő speciális táplálék-kiegészítőket, multivitaminokat, gyógytápszereket, valamint az ezek tárolásához szükséges hűtőgépeket vásárolt. A dietetikus szakemberek iránymutatásai alapján több gyermekonkológiai központ audió-vizuális oktatóanyagokat és tájékoztató kiadványokat készített, egyes központokban pedig dietetikus szakemberek kezdték meg munkájukat, akik nemcsak a gyermekek egészséges táplálkozását segítik, de a szülőknek is tanácsokat nyújtanak a gyerekek otthoni étrendjének összeállításához.
A daganatos beteg gyermekek kezelésének és megfelelő táplálkozásának szoros kapcsolatát jól mutatja az a tény, hogy az aktív kezelések idején a daganatos betegségekkel küzdő gyermekek 36%-a súlyosan, 9%-a mérsékelten, 27%-uk pedig enyhén alultáplálttá válik. Ennek hátterében az áll, hogy a kemo vagy sugárterápiák a kicsiknél erős hányingert és fokozott anyagcserét váltanak ki, ez pedig súlyvesztéshez valamint a testtömeg és testarányok kedvezőtlen változásához vezet. Ilyenkor a gyerekek teste, sejtjei gyakorlatilag éheznek. Amíg a kezelések alatt az alultápláltság, addig a kezelések lezárultát követően az elhízás okoz problémát a gyermekeknek és orvosaiknak egyaránt. Ennek oka az, hogy a gyermekek hormonháztartása helyreáll, a szülők pedig az egészséges és mértéktartó táplálkozás helyett hajlamosak kényeztetni az addig sokat nélkülöző gyereküket. A megfelelő klinikai enterális és parenterális élelmezési programokkal a gyermekek immunfunkciói javíthatók, miközben a fertőzések aránya, a kórházban töltött napok száma, valamint a kezelések költsége és a halálozási arány csökkenthető.
A “Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program az idén is Tiszteletbeli Nagykövetként támogatja számos híresség, köztük Szentpéteri Csilla, Csisztu Zsuzsa, KIKI, azaz Patkó Béla, Rókusfalvy Pál, Egerszegi Krisztina és Galamb, azaz Galambos Péter. A kezdeményezésnek az idén is elvi támogatója a Miniszterelnöki Hivatal, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium valamint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata.

|
|
2009. 08. 13.
Szeptemberben daganatos beteg gyermekek meséiből szervez színházi előadást a Danone Kft.
Budapest, 2009. augusztus 11. – Az idén összesen 18.000.000 forint gyűlt össze a „Tegyünk együtt a gyermekekért” programban. A Danone Kft. által immár 11. éve sikeresen megvalósított szociális támogató programban befolyt összegből, a mintegy 2.000 daganatos beteg kisgyermeket kezelő Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tagintézményei egy Oktatási Centrumot kívánnak létrehozni Bakonybélben. A centrum a gyermekonkológus szakemberek és a szülők egységes szakmai irányelvek és protokollok szerinti képzését lesz hivatott ellátni nemcsak a gyermek daganatos betegségek rehabilitációja, de a beteg gyermekek kiegyensúlyozott klinikai táplálása terén is. A számos neves közéleti személyiség, szakminisztériumok és több önkormányzat által is támogatott „Tegyünk együtt a gyermekekért” program idei színfoltja az a mesejéték lesz, amelyet beteg gyermekek meséiből állít majd színpadra a Danone Kft.. A Maskara Társulat által színpadra vitt mesejáték - Szentpéteri Csilla zongorajátékával és Mikó István közreműködésével - szeptember 22-én, a támogatás átadásakor kerül bemutatásra a gyermekeknek, szüleiknek és orvosaiknak.
Az immár 11. éve megrendezésre kerülő „Tegyünk együtt a Gyermekekért” program keretében a Danone Kft. az elmúlt évek során - a korábbi években támogatott rehabilitáció mellett - egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a daganatos betegségekben szenvedő gyermekek egészséges és kiegyensúlyozott klinikai táplálkozásának előmozdítására és támogatására.
A daganatos beteg gyermekek kezelésének és megfelelő táplálkozásának szoros kapcsolatát jól mutatja az a tény, hogy az aktív kezelések idején a daganatos betegségekkel küzdő gyermekek 36%-a súlyosan, 9%-a mérsékelten, 27%-uk pedig enyhén alultáplálttá válik. Ennek hátterében az áll, hogy a kemo vagy sugárterápiák a kicsiknél erős hányingert és fokozott anyagcserét váltanak ki, ez pedig súlyvesztéshez valamint a testtömeg és testarányok kedvezőtlen változásához vezet. Ilyenkor a gyerekek teste, sejtjei gyakorlatilag éheznek. Amíg a kezelések alatt az alultápláltság, addig a kezelések lezárultát követően az elhízás okoz problémát a gyermekeknek és orvosaiknak egyaránt. Ennek oka az, hogy a gyermekek hormonháztartása helyreáll, a szülők pedig az egészséges és mértéktartó táplálkozás helyett hajlamosak kényeztetni az addig sokat nélkülöző gyereküket. A megfelelő klinikai enterális és parenterális élelmezési programokkal a gyermekek immunfunkciói javíthatók, miközben a fertőzések aránya, a kórházban töltött napok száma, valamint a kezelések költsége és a halálozási arány csökkenthető.
„ Örömmel tölt el az, hogy a „Tegyünk együtt a gyermekekért” társadalmi célú támogató programunk elmúlt 11 évében 258 millió forint gyűlt össze mellyel anyagilag is hozzájárultunk ahhoz, hogy jó és nemes ügyet segítsünk. Úgy gondolom, hogy ennek a kezdeményezésnek egy külön kimagasló értéke - az anyagi támogatáson túlmenően- az a széleskörű társadalmi összefogás valamint munkatársaink odaadó és lelkes hozzáállása, amely ilyen sokáig képes életben tartani és minden évben sikerre vinni ezt a programot a beteg vagy rászoruló gyermekek érdekében.” - mondta Andreas Ostermayr, a Danone Tejtermékgyártó és Forgalmazó Kft. ügyvezető igazgatója.
A Danone Kft. kezdeményezésére, a „Tegyünk együtt a gyermekekért” program részeként, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tavaly indította el átfogó Klinikai Táplálkozási Programját. A program keretében, a 9 magyarországi gyermekonkológiai és rehabilitációs központ, a daganatos beteg gyermekek egyedi táplálkozási igényeinek megfelelő speciális táplálék-kiegészítőket, multivitaminokat, gyógytápszereket, valamint az ezek tárolásához szükséges hűtőgépeket vásárolt.
A dietetikus szakemberek iránymutatásai alapján több gyermekonkológiai központ audió-vizuális oktatóanyagokat és tájékoztató kiadványokat készített, egyes központokban pedig dietetikus szakemberek kezdték meg munkájukat, akik nemcsak a gyermekek egészséges táplálkozását segítik, de a szülőknek is tanácsokat nyújtanak a gyerekek otthoni étrendjének összeállításához.
„A kezelés alatt lévő és a felépült gyermekek életminőségét alapvetően befolyásolja a klinikai kezelések alatti, a beteg gyermekek megváltozott fizikai állapotának megfelelő táplálkozás” – mondta Dr. Kiss Csongor Professzor, a Magyar Gyermekorvos Társaság Gyermekonkológiai- és hematologiai Szekciójának elnöke. „Az elmúlt években megteremtettük a gyermekek megfelelő klinikai táplálkozásának szakmai alapjait, célunk most az, hogy ezeket az alapokat és szakmai protokollokat a Gyermekonkológiai Hálózat egészében bevezessük és meghonosítsuk. Ennek a munkának lesz az egyik szakmai központja a Bakonybélben épülő Oktatási Centrum, amelynek létrehozásában elengedhetetlen a Tegyünk együtt a gyermekekért program és a Danone Kft. támogatása” – tette hozzá a Professzor.
A „Tegyünk együtt a gyermekekért” program kedvezményezettjei a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikája, a Madarász utcai Gyermekkórház, a Szent László Kórház Gyermektranszplantációs Központja, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikája, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikája, a Miskolci B-A-Z Megyei Kórház gyermekonkológiai központja, a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinika Onko-hematologiai osztálya, a Szombathelyi Vas Megyei Kórház gyermekonkológia osztálya valamint a bakonyszücsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona.
A “Tegyünk együtt a gyermekekért” programot az idén is Tiszteletbeli Nagykövetként támogatja számos híresség, közöttük Szentpéteri Csilla, Csisztu Zsuzsa, Várkonyi Attila, KIKI, azaz Patkó Béla, Rókusfalvy Pál, Egerszegi Krisztina és Galamb, azaz Galambos Péter. A kezdeményezésnek az idén is elvi támogatója a Miniszterelnöki Hivatal, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium valamint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata.

|
|
2009. 08. 04.
Idén Gyermekonkológiai Oktató Centrum létrehozását segíti a TEGY
Budapest, 2009. augusztus 4. - A gyermekkori daganatos megbetegedések gyakorisága világszerte növekszik. Magyarországon az orvosok hozzávetőleg 250-300 új beteget regisztrálnak minden évben. Hazánkban jelenleg csaknem 2.500 gyermek szenved valamilyen daganatos betegségben, leggyakrabban leukémiában vagy az agydaganat valamely formájában. Szomorú tény, hogy ma csökkenő gyerekszám mellett, stagnál a daganatos megbetegedések mennyisége. Megdöbbentően sok a gyermekkori agydaganat előfordulása – több mint a gyakoribbnak gondolt leukémiás eseteké. Amíg 30 évvel ezelőtt a leukémia halálos betegségnek számított, ma 10-ből 7 rákbeteg gyermeket sikerül meggyógyítani. A betegség Magyarországon közel 100 gyerek halálát okozza évről évre. Az idén 11 éves Tegyünk Együtt a Gyermekekért program, a daganatos beteg gyerekek egészséges táplálását hivatott szolgálni. A Danone Kft. kezdeményezésére a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat egy átfogó Klinikai Táplálkozási Programot indított útjára. Habár a daganatos beteg gyerekek rehabilitációjának helyzete és kihívásai közismertek, kevesen tudják, hogy a kórházba felvett beteg gyermekek 40%-a alultáplált. Sajnos az alultápláltság mértéke a benntartózkodás ideje alatt tovább nő. Az aktív kezelések idejére a daganatos betegségekkel küzdő gyermekek 36%-a súlyosan, 9%-a mérsékelten, 27%-uk pedig enyhén alultáplálttá válik. Az idén a TEGY keretében a mintegy 2000 daganatos kisgyermeket kezelő hálózat tagintézményei egy oktatási centrumot kívánnak létrehozni Bakonybélben, amely a gyermekonkológus szakemberek és a szülők egységes szakmai irányelvek és protokollok szerinti képzését lesz hivatott ellátni – nem csak a gyermek daganatos betegségek, de a beteg gyermekek kiegyensúlyozott klinikai táplálása terén is.
Mi az a „Tegyünk együtt a gyermekekért” program?
A Danone Kft. által indított „Tegyünk együtt a gyermekekért” program egy olyan keretprogram, amely a vállalat magyarországi jelenlétének kezdetei óta támogat különböző alapítványokat és szociális kezdeményezéseket. Az eddig eltelt 10 év alatt a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat mintegy 240 millió forintot fordíthatott olyan nagyszabású programok megvalósítására, amelyek egy adott területre koncentrálva a hátrányos helyzetű vagy beteg gyermekek sorsának és életkörülményeinek javítását hatékonyan segítik.
A Tegyünk Együtt a Gyermekekért (TEGY) programról
A „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program, amelyet a Danone Kft. indított útjára, immár több mint egy évtizede segíti a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és egészséges klinikai táplálkozásának támogatását is. A program az elmúlt 7 évben eddig 209 millió forinttal segítette a Gyermekonoklógiai Hálózat munkáját, amely összeg felhasználási területeiről a Danone Kft. az onkológus szakemberekkel közösen döntött. A támogatásból az onkológiai és rehabilitációs központok infúziós pumpákat, betegfigyelő monitorokat, és egy értékes sejtelőkészítő berendezést is vásároltak. A támogatás segítette a Hálózatot abban, hogy klinikai szobákat és épületeket újítsanak fel, baba-mama szobákat hozzanak létre és úgynevezett re-integrációs programok szervezésével igyekezzenek feledtetni a kisbetegekkel betegségük nehéz perceit. Az idei évben a támogatás jelentős részét a daganatos és leukémiás betegségben szenvedő gyermekek tápláltsági állapotának optimalizására irányuló országos programra ill. a gyermekek étkezési minőségjavítására fordítják.
A TEGY által támogatott Klinikai Táplálkozási Program keretében, először a gyermekek tápláltsági állapotát mérik fel, majd követik ún. antropometriai mérések segítségével. Ennek a vizsgálatnak a keretében felveszik a gyermek anamnézisét, megvizsgálják az elmúlt 3-6 hónapban bekövetkezett nem szándékos fogyásának mértékét, a gyermek táplálkozási szokásait, étrendjét, gastrointestinalis tüneteit és a tápláltsági állapotát befolyásoló gyógyszereket, amelyeket a gyermek szed. A vizsgálatnak része a fizikális vizsgálat, a laborvizsgálatok, a testmagasság és a testtömeg mérés is. Ez utóbbi esetében azonban speciális mérési eljárások szükségesek, hiszen a gyermekeknél a tumor tömege akár a gyermek testtömegének 10%-át is elérheti. Mindezek alapján, a vizsgálati eredmények figyelembevételével és folyamatos nyomon követése mellett, a gyermekek egyedi fizikai szükségletei alapján kerül kialakításra a gyermekek étrendje, dietetikus szakemberek útmutatásai és pszichológusok segítségével.
Amíg a kezelések alatt az alultápláltság, addig a kezelések lezárultát követően az elhízás okoz problémát a gyermekeknek és orvosaiknak egyaránt. Ennek oka az, hogy a gyermekek hormonháztartása helyreáll, a szülők pedig az egészséges és mértéktartó táplálkozás helyett hajlamosak kényeztetni az addig sokat nélkülöző gyereküket. Megdöbbentő tény, hogy a daganatos gyermekbetegségek tartós túlélőinek több, mint fele lesz túltáplált vagy elhízott, amely felnőtt korban szív és érrendszeri betegségek, és csontritkulás kialakulásához vezethet.
Emiatt döntött úgy tavaly a Danone Kft., hogy az immár több mint egy évtizede futó „Tegyünk együtt a gyermekekért” program támogatási körébe integrálja, a daganatos beteg gyermekek egészséges klinikai táplálkozásának támogatását is, és ezért tavaly, a Magyar Gyermekonkológiai Szekcióval közösen elindította Klinikai Táplálkozási Programját. Kezdeményezésére a megfelelő klinikai enterális és parenterális élelmezési programokkal a gyermekek immunfunkciói javíthatók, miközben a fertőzések aránya, a kórházban töltött napok száma, valamint a kezelések költsége és a halálozási arány csökkenthető, s nem utolsó sorban javul a gyermekek életminősége.
A TEGY program támogatói
A “Tegyünk együtt a gyermekekért” program elvi támogatói között az eddigiekben és az idén is a következő intézményeket és magánszemélyeket tudhatjuk:
Szentpéteri Csilla, zongoraművész, Egerszegi Krisztina, olimpiai bajnok úszó, Csisztu Zsuzsa, sportriporter, Kiki: Patkó Béla, zenész, Rókusfalvy Pál, producer, Galamb, azaz Galamos Péter.
Miniszterelnöki Hivatal, Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Egészségügyi Minisztérium valamint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata.

|
|
2009. 07. 13.
Az idén egy Gyermekonkológiai Oktató Centrum létrehozását segíti a Danone Kft.
Budapest, 2009. július 13. – A gyermekkori daganatos megbetegedések gyakorisága világszerte növekszik. Magyarországon az orvosok hozzávetőleg 250-300 új beteget regisztrálnak minden évben. A betegség Magyarországon közel 100 gyerek halálát okozza évről évre. Jelenleg csaknem 2.500 gyermek szenved Magyarországon valamilyen daganatos betegségben, leggyakrabban leukémiában vagy az agydaganat valamely formájában. Bár a daganatos gyermekek gyógyulási aránya 70-80%, Magyarországon tízből három – évente közel 100 gyerek - halálát okozzák évről évre. Arról azonban keveset tudunk, hogy kórházba felvett beteg gyermekek 40%-a alultáplált. Sajnos az alultápláltság mértéke a benttartózkodás ideje alatt tovább nő, és az aktív kezelések idejére a daganatos betegségekkel küzdő gyermekek 36%-a súlyosan, 9%-a mérsékelten, 27%-uk pedig enyhén alultáplálttá válik. Ezért támogatja az idén egy Oktatási Centrum létrehozását a Danone Kft. által indított „Tegyünk együtt a gyermekekért” program. A centrum a gyermekonkológus szakemberek és a szülők egységes szakmai irányelvek és protokollok szerinti képzését lesz hivatott ellátni nemcsak a gyermek daganatos betegségek, de a beteg gyermekek kiegyensúlyozott klinikai táplálása terén is.
A daganatos beteg gyermekek klinikai táplálkozásáról
A daganatos beteg gyermekek kezelések alatti alultápláltságának, majd elhízásának hátterében az áll, hogy a kemo vagy sugárterápiák a kicsiknél erős hányingert és fokozott anyagcserét váltanak ki, ez pedig súlyvesztéséhez valamint a testtömeg és testarányok kedvezőtlen változásához vezet. Ilyenkor a gyerekek teste, sejtjei gyakorlatilag éheznek. Amíg a kezelések alatt az alultápláltság, addig a kezelések lezárultát követően az elhízás okoz problémát a gyermekeknek és orvosaiknak egyaránt. Ennek oka az, hogy a gyermekek hormonháztartása helyreáll, a szülők pedig az egészséges és mértéktartó táplálkozás helyett hajlamosak kényeztetni az addig sokat nélkülöző gyereküket. Megdöbbentő tény, hogy a daganatos gyermekbetegségek tartós túlélőinek több, mint fele lesz túltáplált vagy elhízott, amely felnőtt korban szív és érrendszeri betegségek, és csontritkulás kialakulásához vezethet. A megfelelő klinikai enterális és parenterális élelmezési programokkal a gyermekek immunfunkciói javíthatók, miközben a fertőzések aránya, a kórházban töltött napok száma, valamint a kezelések költsége és a halálozási arány csökkenthető, s nem utolsó sorban javul a gyermekek életminősége.
A Tegyünk Együtt a Gyermekekért (TEGY) programról
A „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program immár, amelyet a Danone Kft. indított útjára, több mint egy évtizede segíti a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és egészséges klinikai táplálkozásának támogatását is. A program eddig 209 millió forinttal segítette a Gyermekonoklógiai Hálózat munkáját.
A program keretében útnak indított Klinikai Táplálkozási Program keretében, először a gyermekek tápláltsági állapotát mérik fel, majd követik ún. antropometriai mérések segítségével. Ennek a vizsgálatnak a keretében felveszik a gyermek anamnézisét, megvizsgálják az elmúlt 3-6 hónapban bekövetkezett nem szándékos fogyásának mértékét, a gyermek táplálkozási szokásait, étrendjét, gastrointestinalis tüneteit és a tápláltsági állapotát befolyásoló gyógyszereket, amelyeket a gyermek szed. A vizsgálatnak része a fizikális vizsgálat, a laborvizsgálatok, a testmagasság és a testtömeg mérés is. Ez utóbbi esetében azonban speciális mérési eljárások szükségesek, hiszen a gyermekeknél a tumor tömege akár a gyermek testtömegének 10%-át is elérheti. Mindezek alapján, a vizsgálati eredmények figyelembevételével és folyamatos nyomonkövetése mellett, a gyermekek egyedi fizikai szükségletei alapján kerül kialakításra a gyermekek étrendje, dietetikus szakemberek útmutatásai és pszichológusok segítségével.
Kik támogatják a TEGY programot
A “Tegyünk együtt a gyermekekért” program az idén is Tiszteletbeli Nagykövetként támogatja számos híresség, köztük Szentpéteri Csilla, Csisztu Zsuzsa, KIKI, azaz Patkó Béla, Rókusfalvy Pál, Egerszegi Krisztina és Galamb, azaz Galambos Péter.
A kezdeményezésnek az idén is elvi támogatója a Miniszterelnöki Hivatal, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium valamint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata.
A Magyar Gyermekonkológiai Hálózatról
Magyarországon 38 évvel ezelőtt, 1971-ben jött létre a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat, amelynek fő célja, hogy összefogja az országban működő onkológiai és hematológiai betegeket ellátó intézményeket. Napjainkban a hálózat a Magyar Gyermekorvosok Társasága Gyermekonkológiai-Hematológiai Szekciójaként működik (GYOSZ). A GYOSZ központjait a budapesti, szegedi és pécsi egyetemi gyermekklinikák gyermekonkológiai és hematológiai osztályai, a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Intézet Gyermekhematológia, onkológiai Tanszéke, a BAZ Megyei Kórház Gyermekhematológiai, Onkológiai és Csontvelőtranszplantációs osztálya, a Vas Megyei Markusovszky Lajos Kórház gyermekonkológiai részlege, a Mohács Városi Kórház gyermekhemosztaziológiai részlege, a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet csontvelőtranszplantációs osztálya, a Fővárosi Heim Pál Gyermekkórház gyermekhematológiai osztálya, valamint a Bakonyszűcsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona alkotják.

|
|
2009. 07. 06.
Az idén egy Gyermekonkológiai Oktató Centrum létrehozását támogatja a Danone Kft. által indított szociális támogató kezdeményezés
Budapest, 2009. július 6. – Eddig már 3.098.712 forint gyűlt össze az idei „Tegyünk együtt a gyermekekért” programban, amely ebben az évben újabb jelentős állomásához érkezett. A kezdeményezés támogatásával és égisze alatt a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tagintézményei az elmúlt két évben megteremtették a daganatos beteg gyermekek kiegyensúlyozott klinikai táplálkozásának feltételrendszerét. Az idén, a mintegy 2.000 daganatos kisgyermeket kezelő hálózat tagintézményei egy Oktatási Centrumot kívánnak létrehozni Bakonybélben, részben a „Tegyünk együtt a Gyermekekért” program keretében minden június 29. és augusztus 9. között eladott Könnyű és Finom termékből befolyó 1 forintokból, részben pedig pályázati forrásokból. A centrum a gyermekonkológus szakemberek és a szülők egységes szakmai irányelvek és protokollok szerinti képzését lesz hivatott ellátni nemcsak a gyermek daganatos betegségek, de a beteg gyermekek kiegyensúlyozott klinikai táplálása terén is. Az idei „Tegyünk együtt a gyermekekért” program színfoltja az a mesejéték lesz majd, amelyet a beteg gyermekek „TEGYszer volt, hol nem volt” elnevezésű mesepályázatra beérkezett meséiből állít majd színpadra a Danone Kft.

|
|
2008. 08. 05.
A 2008. évi „Tegyünk együtt a gyermekekért” program keretében július 23. és augusztus 4. között az „Add a hangod” mozgalom weboldalán a látogatók kitölthettek egy társadalmi tudatossággal kapcsolatos kérdőívet. A kérdőívvel a Danone Kft. célja az volt, hogy felmérje a honlap olvasóinak szociális érzékenységét, hogy milyen társadalmi problémák foglalkoztatják a lakosságot, illetve hogy hogyan viszonyulnak a vállalatok által kezdeményezett szociális támogató programokhoz.
A kérdőívet kitöltők között kisorsoltunk egy ajándékcsomagot, amelynek nyertese:
Dani Xénia 8500 Pápa, Vasút u. 25.
Az „Add a hangod” mozgalommal, illetve a kérdőívvel kapcsolatban további információt a www.addahangod.hu weboldalon találhat.
|
 |
2008. 06. 17.
Az idei program érdekes színfoltja, hogy az „Add a hangod” mozgalom keretében a www.addahangod.hu microsite-ra egy a beteg gyermekeket támogató szöveget rámondva, vagy egy közismert népdal eléneklésével bárki kifejezheti szimpátiáját a daganatos beteg gyermekek iránt. Ha a kezdeményezés keretében sikerül elérni azt, hogy 10.000 ember adja a hangját, akkor a TEGY program keretében történő jótékony gyűjtés összege mellé, az idén további 1 millió forintot adományoz a Danone Kft. a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára.
|
 |
2008. 08. 12.
A magyar lakosság 76%-a a beteg gyermekeket segíti a legszívesebben
Budapest, 2008. augusztus – Sikerrel zárult a 2008. évi „Tegyünk együtt a gyermekekért” program, amelynek keretében az idén összesen 18 millió forintot gyűjtött össze és adományoz a Danone Kft. a Magyar Gyermekonklológiai Hálózatnak. Ebben az évben a kezdeményezés fő irányvonala az a Klinikai Táplálkozási Program volt, amely a Hálózat intézményeit segítette a daganatos beteg gyermekek helyes klinikai táplálkozási módszereinek kidolgozásában, valamint az ehhez szükséges feltételrendszer kialakításában. Az idén 10. évfordulóját ünneplő „Tegyünk együtt a gyermekekért” programban eddig 240 millió forint gyűlt össze rászoruló és beteg gyermekek támogatására, amelyből a cég közel 210 millió forinttal és mintegy 7.000 esetben segített a daganatos gyermekek rehabilitációjában.
|
 |
2008. 06. 17.
Mi a „Tegyünk együtt a gyermekekért” program?
A Danone Kft. által indított „Tegyünk együtt a gyermekekért” program egy olyan keretprogram, amelynek égisze alatt valósítja meg vállalatunk országos társadalmi célú támogató kezdeményezéseit.
A Danone Kft. magyarországi jelenlétének kezdetei óta támogat különböző alapítványokat és szociális kezdeményezéseket. 1999 óta, immár 10 éve, a vállalat olyan nagyszabású programokat valósít meg, amelyek egy adott területre koncentrálva segítik hatékonyan a hátrányos helyzetű vagy beteg gyermekek sorsának és életkörülményeinek javítását.
|
 |
2007. 10. 30.
A koncert a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját támogató ’Tegyünk együtt a gyermekekért’ 2007. évi programjának zárásaként október 28.-án került megrendezésre a Zeneakadémián.
|
 |
2007. 06. 20.
A Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft. által immár kilencedik egymást követő éve megrendezett “Tegyünk együtt a gyermekekért” program ezt a folyamatot, a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját igyekszik bemutatni “A gyógyulás arcai” címmel útnak indított, egyedülálló kiállítás révén.
|
 |
2006.
A Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft. által indított, a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját támogató „Tegyünk együtt a gyermekekért” program keretében, 5 magyar város lakosainak bevonásával, Varga Krisztina 10 éves sármelléki kislány rajzának felhasználásával készült el a világ legnagyobb kézzel festett képe.
|
 |
2006.
A " Tegyünk együtt a gyermekekért" 2006 program pályázata
|
 |
2006.
Guinness Rekorddá nyilvánították a világ legnagyobb kézzel festett képét, amely Varga Krisztina 10 éves sármelléki kislány rajzának felnagyításával, öt magyar város, köztük Budapest lakosainak összefogásával készült el.
|
 |
2006.
ÖSSZEÁLLT A VILÁG LEGNAGYOBB KÉZZEL FESTETT KÉPE
3.500 lakos 100.000 érintése 1.800 négyzetméteren a „Tegyünk együtt a gyermekekért” programban
|
 |
2006.
ÉRINTÉS NAPJA: MEGDŐLT AZ ÖSSZEFOGÁS GUINNESS REKORDJA
70.000 érintés, 1.800 négyzetméter: Budapesten készült el a világ legnagyobb kézzel festett képe
|
 |
2006.
SZEGEDEN IS KÉSZÜL A VILÁG LEGNAGYOBB KÉZZEL FESTETT KÉPE
„Tegyünk Együtt a Gyermekekért”: minden segítő kézre szükség van Magyarország első szociális rekordjához
|
 |
2006.
PÉCSETT IS KÉSZÜL A VILÁG LEGNAGYOBB KÉZZEL FESTETT KÉPE
„Tegyünk Együtt a Gyermekekért”: minden segítő kézre szükség van Magyarország első szociális rekordjához
|
 |
2006.
DEBRECENBEN IS KÉSZÜL A VILÁG LEGNAGYOBB KÉZZEL FESTETT KÉPE
Debrecenben is készül a világ legnagyobb kézzel festett képe.
|
 |
2006.
SZOMBATHELYEN IS KÉSZÜL A VILÁG LEGNAGYOBB KÉZZEL FESTETT KÉPE
„Tegyünk Együtt a Gyermekekért”: minden segítő kézre szükség van Magyarország első szociális rekordjához
|
 |
2006.
Az „Érintés napja”: Guinness Rekord kísérlettel kezdődik a szolidaritási mozgalommá váló „Tegyünk együtt a gyermekekért” program
|
|
 |
 |
 |
|