|
2011. 09. 27. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KÓRHÁZ GYERMEKEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONTJÁNAK GYERMEKHEMATOLÓGIAI ÉS CSONTVELŐTRANSZPLANTÁCIÓS OSZTÁLYA
„A TEGY támogatásából többek között sikerült megvásárolnunk egy több millió forint értékű sejtelőkészítő berendezést, mely nagymértékben segíti munkánkat és a gyerekek gyógyulását” – Dr. Nagy Kálmán PhD
A Miskolcon működő Gyermekhematológiai- és Csontvelőtranszplantációs osztályon évente 90-110, leukémiás, daganatos megbetegedésben szenvedő gyermek kezelését végzik 64 munkatárs segítségével. Az összesen hét részleggel működő osztály munkáját immár 10. éve támogatja a Danone Kft. „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” programja, melyen keresztül a programban részt vevők is jelentősen hozzájárulnak a beteg gyerekek rehabilitációjának elősegítéséhez.
A leukémiás betegek, a daganatos betegek, az immunológiai ill. neurológiai betegeket kezelő részlegek és az ezekhez tartozó szakrendelők mellett az osztályhoz tartozik a csontvelő-transzplantációs részleg, mely, az Európai Csontvelő-transzplantációs Társaság 599-es központjaként, 1995-ben jött létre, három transzplantációs boxszal. Azóta folyamatosan végeznek allogén, autológ csontvelő-átültetést s sikeres köldökzsinór-vér átültetések is történtek a klinikán. Az osztályra a gyermekek édesanyjukkal együtt kerülnek felvételre, így a szülők a kezelések alatt folyamatosan gyermekeik mellett tartózkodhatnak.
„Leggyakrabban leukémiával, daganatokkal, anyagcsere betegségekkel és immunhiányos állapotokkal transzplantálunk gyermekeket, de krónikus ízületi gyulladásban szenvedő gyerekeknél is hajtottunk végre eredményes csontvelő transzplantációt” – mondta Dr. Nagy Kálmán PhD, osztályvezető főorvos, a Nemzeti Haemopoetikus Gyermekőssejt Transzplantációs Bizottság elnöke. „A TEGY támogatásából többek között sikerült megvásárolnunk egy több millió forint értékű sejtelőkészítő berendezést, mely nagymértékben segíti munkánkat és a gyerekek gyógyulását” – tette hozzá a főorvos.
Az osztály 1972 óta tagja a Magyar Gyermekonkológiai Munkacsoportnak. Az országban elsőként működtettek sejtbankot, jelentős lépéseket téve az őssejt-transzplantáció fejlődésében.
Az osztályt támogató alapítvány:
Bonta Zoltán Gyógyászati Alapítvány
Székhely: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 76.
Számlaszáma: Budapest Bank 10102718-43016100-00000001
Adószáma: 18400151-1-05
Telefon: +36 46 416 622, +36 30 415 2505
|